Juan Silveira dos Santos egyike a Selacao szürke eminenciásainak: a középső védőként, de főleg emberfogóként szolgáló hátvéd nélkülözhetetlen szerepet tölt be a sárga-zöldeknél, hiszen mellőle Lucio, két szélről Cafú és Roberto Carlos is szívesen tör előre, s ilyenkor hősünk egymaga biztosítja kapujukat mint afféle vékonyka sepregető.

Juan, aki egy jómódú család gyermeke (viszonylag sovány és fejletlen alkata ellenére is), a Flamengóban tette meg első lépéseit a világhírnév felé. Az ifjúsági csapatból meglehetősen fiatalon, már 1996-ban, 17 éves korában felkerült a nagyok közé az erőszakos és technikás legényke. Mivel az előző évek tapasztalt Fla-hátvédei (pl. Andrei és a világbajnok Branco) külföldre igazoltak, egy fiatal négyes került a veterán hálóőr, Zé Carlos elé a legismertebb és országszerte legnépszerűbb brazil klubban Juan, Luiz Alberto (később Real Sociedad, Saint-Etienne), Zé Maria (Parma, Perugia, Inter) és Paulo Cesar (később PSG) személyében. Juan hamar beépült a kezdőbe s debütáló évében elnyerték az állami bajnoki címet, amit később háromszor is megismételtek - de hát mit is várjunk a fekete-pirosaktól, amikor gyakran az Amoroso-Romario-Savio-csatártrióval álltak ki! De nehogy azt higgyük, hogy a középpályára nem jutottak sokszoros válogatott játékosok, elég legyen csak Gilberto Silva, Zé Roberto vagy Marcus Assuncao nevét említenem. A kiválóan helytálló vékonydongájú hátvéd bekerült a brazil U-21-es nemzeti csapatba is, akikkel ezüstérmet szerzett a FIFA ifjúsági világbajnokságán 1997-ben - a felnőttek között csak 22 évesen, Peru ellen debütálhatott. Bár a korábbi kapitánykedvenc Crist kiszorítva három világbajnoki selejtezőn is pályára lépett, Scolari végül Anderson Polga miatt nem vitte ki őt az ázsiai világbajnokságra, túlságosan is tapasztalatlannak tartotta az egyébként középhátvédként és emberfogóként is remeklő Juant. Pedig az klubjában a kilencvenes évek végének egyik legjobbjától, a paraguayi Gamarrától tanulta meg szakmája mesterfogásait; nem véletlenül dicsekedett akkoriban világbajnok mesterük, Zagallo azzal, hogy övé a világ legjobb középső védelmi duója!

A csontos bekk ráadásul mindig szívesen futott fel a támadásokat segítendő, az 1999-es Mercosur Kupában például egészen öt találatig jutott, de a válogatottban is gyakori vendég az ellen hálója előtt szögleteknél, beíveléseknél. A számára nagy csalódást jelentő világbajnokság után rájött, hogy ha ő is Európában futballozik-edződik, az nem csak bankszámlájának, de selacaós karrierjének is jót tesz, így elfogadta a Bayer Leverkusen 3.5 millió eurós ajánlatát. Németországi pályafutása nem indult a legfényesebben - a klub 13. brazil játékosa ugyan a csapatkapitány Jens Nowotny (mondhatni szokásos, évi rendes) súlyos sérülése miatt azonnal a kezdőben találta magát, de formája finoman szólva is hagyott maga után némi kívánnivalót... Bizony nem ehhez voltak szokva az előző évben BL-, Bundesliga- és kupaezüst miatt szomorkodó gyógyszertári fanok, ki is kezdték a 3.52-es átlagot összeszorgalmatoskodó dél-amerikai játékost. Pedig a közönségkedvenc Lucio honfitársától igen sokat vártak, de Juan például a Dortmund elleni bajnokin a létező legrosszabb, azaz a hatos osztályzatot kapta, amit csak nagyon ritkán ítél oda a Kicker - képzelhetjük, miket művelhetett a gyepen a védő! A Bayern, a Bochum és a Hannover elleni vereségek is nagyrészt az ő lelkén száradnak - ezért is volt óriási meglepetés, hogy a következő idényre olyannyira összekapta magát, hogy bekerült az Év csapatába is, a hátvédranglistán második helyen végezett (Lucio alig nyolc századdal előzte meg!), összesített negyedik helye pedig több mint csodás. A klubjából Crist is (szegényt már másodszor!) kiszorító Juan visszakerült a válogatottba, sőt, a Copa Americán a győzelmet kiharcoló Selacao második legjobb embere volt az aranycipős Adriano mögött, Costa Rica ellen hálóba is talált. Lucio eligazolása és a bakikirály honfitárs, Roque Junior érkezése viszont nagyon rossz hatással volt rá, átlaga is visszaesett 3.48-ra, ám ennek ellenére tagja maradt a válogatottnak, ott volt az egyfajta elővilágbajnokságként is értelmezhető 2005-ös Konföderációs Kupán is.

A nemzeti csapatban nagyon jól megértik és kiegészítik egymást Lucióval: amíg a colos zseni szívesen tör előre, színezi a játékot, addig Juan biztosítja mögötte a teret illetve szürkén, de annál hasznosabban teszi el láb alól az ellen legveszélyesebb támadóját. A válogatottban gyakran együtt lép pályára Lucio utódjával, bayeres klubtársával, Roque Juniorral - aki ott teljesen már szerepkörben mozog, azért megy neki jobban a futball mint a Leverkusenben, így az összeszokottságra nem lehet panasz a brazil védelemben. Erénye még Juannak, hogy dél-amerikai védőktől merőben szokatlanul igencsak nyugodt tud maradnia forró percekben is - talán segít ebben mély vallásossága is, akárcsak Luciónak. A 2005-06-os bajnokságot sem kezdte éppen zseniális formában, ennek ellenére válogatott keretbeli tagsága és behívója megkérdőjelezhetetlen, akárcsak helye a 2006-os világbajnokságra készülő Parreira-gárdában, hiszen 10 selejtezőn lépett pályára, Chilének még gólt is tudott rúgni.

96-96	Flamengo	11	0		-	-
97-97	Flamengo	14	2		-	-
98-98	Flamengo	10	0		-	-
99-99	Flamengo	9	1		-	-
00-00	Flamengo	15	2		-	-			5.9
01-01	Flamengo	18	1		-	-	7	0
02-02	Flamengo	0	0		-	-	3	0
02-03	Leverkusen	24	2	BL	3	2	4	0	3.52
03-04	Leverkusen	29	2		-	-	13	1	2.78
04-05	Leverkusen	28	1	BL+UEFA	9+1	2+0	8	1	3.48
05-06	Leverkusen	30	3	UEFA	1	0			3.58
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma, átlagosztályzat.
Nagy tornák a válogatott színeiben: 2001 Copa America 3 0 2003 Konföderációs Kupa 3 0 2004 Copa America 5 1 2005 Konföderációs Kupa 1 0