A legjobb Brazilos és Igazolási Oldal
A legjobb Brazilos és Igazolási Oldal
bej
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
játékosok
 
menedzserek
 
szálálo
Indulás: 2007-07-20
 
videok
 
cipő

 
   
   

 

 
copa
 
szavazás
 
hírforrások

www.samsungsport.hu

www.nso.hu

www.foci24.com

www.hirado.hu

www.ma.hu

www.topfoci.hu

 
Kaká

Kaká Brazíliában, a fővárosban született, apja mérnök, édesanyja tanárnő, a család tehetős, tehát (sok társával ellentétben) nem szükségből futballozik, hanem azért, mert ez a hobbija. A Ricardo Isecson Santos Leite névre keresztelt, de Kaká művésznéven futballozó játékos a Sao Paulo FC utánpótlás nevelésének egyik kincse. A brazil együttes a kilencvenes évek első felében a világ egyik legjobb klubcsapatának számított: egymás után háromszor szerepelt a Libertadores-kupa döntőjében, ebből kétszer nyerni is tudott (1992-ben és 1993-ban), sőt, kétszer hódította el a Világkupát, vagyis hivatalosan is ez a klub volt a világ legjobb csapata. A végzet viszont a Sao Paulo FC-t is utolérte, hiszen a klub vezetősége elismerte, hogy az egyesületnek súlyos anyagi gondjai vannak. Klubja romló anyagi helyzete ellenére Kakának nagyszerűen ment a játék, hiszen bajnoki mérkőzésen összesen 22 gólt szerzett. Ennek következtében még a válogatottba is bekerült. Tagja volt a 2002-ben Világbajnokságot nyert csapatnak, igaz mindösszesen csak egy meccsen lépett pályára Costa Rica ellen. Bár még nem volt biztos helye a nemzeti tizenegyben, de az európai szakértők számára is nyilvánvaló volt zsenialitása. Kegyeiért Európa nagycsatai versengtek. Kakát kevés híján már leigazolta a Real Madrid, amikor a fiatal brazil srác pályára lépett a Világválogatottban a Bernabéu-stadionban megrendezett, 3-3-as döntetlennel végződött centenáriumi mérkőzésen. Már be is jelentette, hogy küszöbön áll Spanyolországba szerződése, amit az is siettethet, hogy két világbajnok társa, Ronaldo és Roberto Carlos is a Madrid játékosa. Ekkor jelentkezett be érte a Milan. Abban, hogy végül a milanoi piros-feketéket választott, nagyban közrejátszott az is, hogy a dél-amerikai játékos megfigyeléssel megbízott, egykori Milan játékos, Leonardo hívta.

A 2003/2004-es szezont már a Milanban kezdte, de nem sokan hittek abban, hogy maradandót tud majd alkotni, hiszen posztján olyan vetélytársak voltak, mint a portugál Rui Costa és a szintén brazil Rivaldo. Nem így történt. Kaká hatalmas elszántsággal hamar bejátszotta magát a kezdőbe és kiismerhetetlen cseleivel, gyors megindulásaival szinte reménytelen helyzetbe taszította az ellenfél védőit. Kaká már az első idényében a szurkolók nagy kedvence lett és briliáns irányításának köszönhetően a Milan pazar teljesítménnyel megnyerte a scudettot. Ekkora már nemcsak a klubcsapatában volt kihagyhatatlan, hanem a brazil válogatottból is. Bár világklasszisként bánik vele az olasz média, Kaká meg tudott maradni szerény embernek és viselkedésével példát mutat a többi fiatalnak. Ha képes lesz még tovább fejlődni, és pótolni tudja kevés hiányosságait, akkor az egyik legmeghatározóbb színfoltja lesz a világ futballjának. A Milan szurkolói remélik, hogy tehetsége kedvenc csapatukban fog kiteljesedni és sokat gyönyörködhetnek még varázslatos megoldásaiban.

Robinho 

Kaká
Született: 1982.04.22. Brazília
Magasság: 185 cm
Súly: 79 kg
Poszt: Középpályás
Serie A: 2003.09.01. Ancona - Milan 0-2


Idény Csapat Oszt Mérk Gól
2000/01 Sao Paulo 1 26 12
2001/02 Sao Paulo 1 20 8
2002/03 Sao Paulo 1 9 2
2003/04 Milan A 30 10
2004/05 Milan A 36 7
2005/06 Milan A - -


 
kép

 Robinho Real Madrid - Manchester City 42millió euró

 

 
óra

 

 
chat
ha bannercserét vagy hülyeséget,negatív kritikát akarsz irni akkor használd a vendégkönyvet.
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
cselek

 

Akis trükkös!!!

 

 
banner
 
cserék

 

 

 

 linkek:

Brazil foci lap

Becham23

madridistasite

janko7

Henry14

norberto91

campeones

Galaktikus

Hala madrid

Sportplusz

pship

 
Zene
 
Adataid
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.